Horvátország Krk szigetek

A legtöbb horvát szigethez hasonlóan Krknek is gazdag kulturális és történelmi hagyományai vannak. A sziget az egyik legnépszerűbb üdülőhely a magyar turisták körében, ami köszönhető Krk szépségének, kellemes éghajlatának, kedves városainak, műemlékeinek, és persze viszonylagos közelségének (ez Magyarországhoz a legközelebb található mediterrán tengeri sziget), illetve annak is, hogy Krk szigetéig végig autópálya vezet. Már az odajutás is hatalmas élményt jelent: az autóval, vagy autóbusszal érkező turisták a szigetre egy 1430 méter hosszú, lélegzetelállító hídon át juthatnak el, melynek használatáért 30 kunát kell fizetni. Ez a világ egyik leghosszabb betonhídja. A híd 1976-1980 között épült, korábban Tito hídjának (Titov most) hívták. Hosszabb boltíve 390 méter hosszú, ezzel a világ legnagyobb betonból készült boltíve volt 1997-ig, amikor a kínai Wanxian-híd megelőzte.


Baska

Baska talán a sziget legszebb városa. Egyik legnagyobb vonzerejét 30 homokos, és kavicsos strandja jelenti, melyek 2 km hosszan terülnek el. Legszebb strandja, mely egyben a világon egyik legszebb strand is, az 1800 m hosszú, kék zászlós, kavicsos-homokos Vela Plaza, azaz a Nagy Part. Baska szépsége mellett rendkívül izgalmas és színvonalas kikapcsolódást is nyújt: az óváros köré épült színvonalas nyaralólétesítmények, a tucatnyi turistaút a környéken, és a színvonalas sportolási és szórakozási lehetőségek csodás élményeket garantálnak. Baskában sok ősi műemlékben is gyönyörködhetünk: régi házakban, kolostorromban, és a Szt. Iván templomban. Baska arról is híres, hogy a város mellett találták meg a horvát nyelv legrégibb írásos emlékét, a baskai kőtáblát.

Baska

Krk város

A 6000 lakosú Krk város az azonos nevű sziget központja. Strandjai sziklásak. A turizmusnak igen régi hagyománya van itt, már egy 1866-os képeslapon is hirdetik adottságait. A nyári szezonban rengeteg kiállítás, fesztivál, és koncert szórakoztatja az itt nyaralókat. Krk városa megőrizte középkorias jellegét, nem is találunk itt 100 évesnél fiatalabb épületet. Az óvárost 15. századi városfalak veszik körül, és hasonló korú városkapu nyitja. Szűk utcáiban, és sikátoraiban élvezhetjük a hamisíthatatlan középkori érzést. Krk főterén, a Vela Placán a 15. századi polgármesteri hivatalt tekinthetjük meg, és egy reneszánsz szökőkutat.
Krk város

Krk város Katedrális

Krk város egyik szimbóluma a 11-12. századi román katedrális, melyet egy 5-6. századi épületre húzták fel, majd a 18. században épült hozzá a harangtorony. Belülről igazán szép!
krk, katedrális

Krk város Frangepán-vár

A Kamplin tér ad helyet a 12. századi, eredetileg tömlöcként funkcionáló Frangepán-várnak és egy 12. századi toronynak. A Frangepán-vár jelenleg szabadtéri rendezvényeknek, és koncerteknek ad otthont.
Krk, frangepán vár

Malinska

Malinska főleg betonos strandokkal rendelkezik. Híres pezsgő éjszakai életéről. A bulizás központja a kétszintes Crossroad diszkó, amely a sziget legnagyobb szórakozóhelye, de pl. a Boa nightclubban is nagy partyk szoktak lenni. Ha inkább nézni szeretnénk a táncot, azt is megtehetjük: minden évben megrendezésre kerül itt a malinskai táncfesztivál. Az aktív kikapcsolódásról itt is számtalan sportolási lehetőség (tenisz, bowling, mini golf, lovaglás, vízi sportok, köztük búvárkodás) gondoskodik.
Malinska

Stara Baska

Stara Baska 10 km-re Punattól található, kevésbé ismert, érintetlen település, romlatlan szépségű stranddal, érdekes sziklafalakkal.
Stara Baska

Punat

Az 1876 lakosú Punat Krk sziget második legnagyobb települése. Krk várostól 7 km-re, a sziget délkeleti részén, az Adria egyik legszebb, és legvédettebb, dús növényzetű öblében fekszik. Rendkívül jó minőségű idegenforgalmi szolgáltatásokat nyújt, változatos sportolási lehetőségeket, számos szálláslehetőséget, rendezett, elképesztő szépségű strandokat kínál. Óvárosi részén szűk utcák, és öreg kőházak varázsolják el az ideutazókat. Vitorlázásra, búvárkodásra is lehetőség van, sőt: Punat az Adria egyik hajózási központjának számít. Kikötője az Adria egyik legjobbja.
Punat


Kosljun-sziget

A kis sziget mindössze 200 méterre található Punattól, ahonnan, mindössze 2 Euróért, hajótaxik indulnak ide. A sziget fő attrakciója 16. századi Ferences-kolostora, valamint múzeuma, történelmi, és numizmatikai gyűjteménnyel. A szigeten mintegy 500 növényfaj él.

Silo

Silo egy kis város, néhány vendéglátóhellyel, és érintetlen természeti kincsekkel - a nyugalmas nyaralásra vágyó, a tömeget kerülni akaró utazók számára ajánlható. Siloban homokos, kavicsos, és betonos strandokat is találhatunk. Silotól egy római villa maradványai felé elindulva a gyönyörű Murvenica-öbölhöz jutunk, ami egy csodás tengerpart kristálytiszta vízzel.
Silo, kikötő

Vrbnik

Vrbnik egy kb. 950 lakosú jellegzetes, régi mediterrán falu, amely egy 48 méter magas sziklán fekszik - a sziget egyik leggyönyörűbb helyének számít. A városfalon belüli számos szép templomának köszönhetően spirituális központnak is számít. A sok kis étteremben autentikus horvát ízeket élvezhetünk, és fantasztikus horvát bort ihatunk - szinte minden étteremnek saját bora van. A város mellett több szőlőültetvény is fekszik, innen származik a híres, Horvátország szerte ismert, és számos díjat nyert Vrbnicka Zlahtina bor. Vrbnik a búvárok népszerű merülő helye is - csodálatos állatok és növények rejtőznek itt a mélyben.
Vrbnik legismertebb strandja a Zgribnica, a legközelebb található a városhoz. A strandot sziklák veszik körül, a víz kristálytiszta. Zuhanyzók, öltözők, és egy étterem van a strandon.
Vrbnikhez közel számos öböl fekszik, szépséges strandokkal, mint pl. a Potovosce, kiemelkedően szép, kavicsos, jól felszerelt strand. 6 km-re Vrbniktől északnyugatra egy szép, kis homokos strand is található, a Sv. Marko öbölben, Risika közelében.

Vrbnik



Klimno-öböl

A Klimno-öböl Krk-sziget keleti részén található, három kisebb település, Klimno, Soline, és Cizici közelében. Az öbölben remek homokos strandok találhatók.
Az öböl nyugati részén található Meline, itt van a Krk-sziget egyik legszebb homokos tengerpartja. A 400 m hosszú, 40 m széles part gyógyító iszapjáról is híres. Mivel igen lassan mélyül, gyermekes családok, vagy a vízben röplabdázni, focizni akarók számára is ideális. Ugyanakkor árnyék egyáltalán nincs itt, tehát napernyőt, vagy sátrat vinni szinte kötelező.
A Klimno, Cizici, Soline, és Meline között fekvő Soline-öböl szintén lassan mélyülő tengervízéről ismert: a víz az egész öbölben maximum 1 méter mély.
A Komoriska strand Klimno falunál található, kis, 30 m hosszú, 5 m széles part, remek, a melineihez hasonló, finom homokkal. Előnye Meline-hez képest az árnyék.

Biserujka-barlang

Krk északi részén, Rudine mellett található a Biserujka-barlang. A barlang 110 méter hosszú, és a hőmérő higanyszála a barlangon belül mindig 10-13 fok között van, a páratartalom pedig 80 százalékos. A legenda szerint egy rabló kincsei találhatók a barlangban, de a 19. században egyetlen kalandornak se sikerült ezeket megtalálni. A csodás barlang, és érdekes formájú képződményeinek szépségét a kivilágítás is fokozza.

Biserujka-barlang

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Jó összéoglalás a sziget látványosságairól. Nemrég jöttünk haza a krk szigetről és majdnem az összes felsorolt helyet sikerült megnézni. A szállás solinén volt a klimno öbölbe nagyon jó helyen. Mind közül a kedvenc vrbnik városa volt nagyon szép hely. A cikkből kimaradt omisalj az első város a híd után érdemes megnézni hangulatos strandjai vannak és a város is szép.

Megjegyzés küldése