Horvátorszag Zadar

72 ezer lakosú, a "horvát Rómaként" emlegetett Zadar, vagy magyar nevén Zára Dalmácia fővárosa volt sok éven át, ma a csodás zadari riviéra központja. Szinte az összes többi horvát szigethez, és városhoz hasonlóan Zadar is egy nagy múltú (kb. 3000 éves) régi városka. Sőt, Zadar az egyik legrégebbi horvát város. Tartozott a Római Birodalomhoz, Bizánchoz, Velencéhez, a Habsburg Birodalomhoz, Olaszországhoz, Jugoszláviához, és persze Magyarországhoz is, a délszláv háború óta pedig Horvátország része. Gazdag történelmét és kultúráját bizonyítja az is, hogy 1396-ban itt létesült az első horvát egyetem, 1536-ban itt írták az első horvát regényt, és az első horvát újságot is itt adták ki. A város környékén öt csodás nemzeti park is található, melyek kiváló kirándulási célpontot nyújtanak. Zárának fantasztikus tengerpartja van: tagoltságának köszönhetően a partszakaszon kb. 200 szigetet, öblöket, és szorosokat találhatunk. A szigetek között pedig izgalmas, és nagy élményt nyújtó hajós körutazást is tehetünk. A régi templomok, és a román stílusú építészet rajongói pedig Horvátország legszebb román templomait találhatják itt, a történelmet a jól megőrzött városfalak is megidézik. Építészeti kincsek, szigetek, öblök, kristálytiszta víz, természeti szépségek, köztük csodás nemzeti parkok a közelben, és azt mondják, hogy a világ legszebb naplementéje - Zadaron minden adott egy csodás nyaraláshoz!
Eljutás autóval Zadar városába: Autós útvonaltervező (a "Cél" mezőbe ezt írja: "Zadar Horvátország"

Szt. Donát templom

A Szt. Donát templom korai román stílusban épült a 9. században. Ez Zadar leghíresebb műemléke, és valóságos szimbóluma, jelenleg azonban nem vallási épületként működik. Nyáron komolyzenei koncerteknek ad otthont e jellegzetes, egyedülálló, hengeres formájú templom.

Zadar Szt. Donát templom kép: Doc Kozzak

Forum

Az Adria egyik legszebben feltárt római fóruma, és az Adria keleti részének legnagyobb fóruma Augustus császár idejéből, Kr. e. 1-3. századból maradt fenn. A 90 m hosszú, és 45 m széles fórum három oldalát korábban márvány oszlopsor szegélyezte. A fórumon még felfedezhetjük az egykori római középületek alapjait, az eredeti járda részleteit, és több tabernaet.
Zadar, fórum
Fórum fotó: Herman Beun

Szt. Anasztázia (Sv. Stosija) Székesegyház

Dalmácia legnagyobb bazilikáját a 9. században a bizánciak alapították, majd a 12-13. században román stílusban lett átépítve. 56 méteres harangtornyának építése 1452-ben kezdődött, de csak a 19. századra fejeződött be.
Szt. Anasztázia Székesegyház
Szt. Anasztázia Székesegyház kép: Branimir

Szt. Kersován / Krsevan templom

A templom a város védőszentjéről kapta a nevét. A hatalmas római templomban csodás római stílusú díszek vannak, és a főbejárata is igen dekoratív kialakítású. 1000 előtt Bencés rendiek építették, majd 1175-ben átépítették. Szentélyén 13. századi freskók, oltárán egy római feszület található.
Szt. Krsevan templom, Zadar
Szt. Kersován templom kép: Boris34

Tengeri orgona

A zadari tengeri orgona a rajta megtörő hullámok következtében véletlen, de harmonikus hangokat játszik. Az építészeti különlegességet Nikola Basic tervezte, és 2005. januárjában "nyílt meg". Mára Zadar egyik legfőbb találkozóhelyévé vált, valamint csodás célpont a tengerparti sétákhoz, vagy Zadar kivételes naplementéjének élvezetéhez. Azt mondják Zadaron az alkony tényleg kivételes, nem olyan mint máshol. Még Alfred Hitchcock is kijelentette, hogy Zadaron még a californiainál is szebb napnyugtát látott.
Tengeri Orgona

Kalelarga sétálóutca

Zadar főutcája, a helyi "Váci utca", "Ramblas", vagy "Kárász utca". A hangulatos, nyüzsgő széles utca a társasági élet központja, ahol számos kávézó, és üzlet fedezhető fel.
Kallelarga
Kallelarga kép: Fant

Tengeri kapu

A híres tengeri kaput Michele Sanmichele építette 1560-ban, munkájához római alapokat is felhasznált, melyek ma is láthatók a kapuban. A kapu Zára kikötéjéhez vezet. A tengeri kapu tenger felöli oldalán Velence címerének domborművét találhatjuk.
Zadar, tengeri kapu

Városkapu

Michele Sanmicheli velencei építész építette 1543-ban. A kapu mögött a városfal maradványait találhatja az utazó.
Zadar városkapu

Zadar strandjai

Zadar strandjai kavicsosak, néhol betonosak, és "természetesen" kristálytiszták. A legtöbb strand kisgyermekes családok számára is ideális. A város legnépszerűbb strandjai a Diklo és a Borik
Zadartól kb. 16 km-re, Ninhez közel, Zaton településen található egy csodálatos homokos-kavicsos rendkívül jól felszerelt, szórakozási, és sportolási lehetőségeket kínáló, kék zászlós strand, mely a vízben és a parton is izgalmas szórakozási lehetőséget kínál. A strand hossza 1,5 km, egy lagúnában található, lassan mélyülő, kisgyermekes családok számára is ideális.
Egy másik rendkívül népszerű Zadar-környéki strand a Pinija, vagy Punta Radman, a Petrcane nevű, Zadartól 12 km-re, északnyugatra található halászfaluban van. A Pinija kavicsos-sziklás, egy része homokos. Néhány kuna belépődíjat kell fizetni ide.
Ehhez a strandhoz közel került kialakításra a Nela Beach Club, ide a belépés ingyenes. Népszerű, főleg fiatalok által látogatott strand, sportolási lehetőségekkel, bárokkal, és zenével.
Zadar naplemente
Zadar naplemente kép: felber

Kornati Nemzeti Park

Zadar városában nyaralva csodálatos, és élménydús kirándulást tehetünk a Kornati Nemzeti Parkba, annál is inkább mert Zadar kikötőjéből hajókirándulást szerveznek ide.





1 megjegyzés:

Unknown írta...

Zadar környékén tudnátok ajánlani olyan gyerekbarát strandot, ami aprókavicsos/homokos és van zuhanyzó esetleg wc? Tudom, hogy Nin-ben van homokos part, de ott nincs sem árnyék, sem zuhanyzó.

Megjegyzés küldése